Vendégváró / Szabadság tér a faluközpont

Szabadság tér a faluközpont


Főként az idősebbek keresik fel, ám az iskolaidőszak alatt a kötelező olvasmányok miatt a gyerekek is megjelennek.
A jövőben itt működik a Babócsai Fiatalokért egyesület, amely az alapítók tervei szerint összefogja a helyi fiatalokat. A művelődési házban egyebek mellett pingpongasztalokat helyeznének el, hogy rossz időben vagy télen is biztosítani tudják a rendszeres összejöveteleket.

A Szabadság tér nem mindig ilyen csendes, jelentős szerepet kap augusztusban, amikor a Különleges asztali örömök Somogyban rendezvénysorozat keretében meghirdetett Babparádé zajlik. Ekkor a megye hivatásos és műkedvelő mesterszakácsai mérik össze tudásukat, vagyis azt, hogy ki tudja a legfinomabb babból készített ételt sütni, főzni. Ilyenkor az egész országból érkeznek a vendégek. Az egész napos gasztronómiai esemény azután kulturális programmal, kirakodóvásárral és színpadi produkciókkal is kiegészül.
Babparádé



















Előző12

Galéria
Magyar Közbeszerzési és Elektronikus Beszerzési Zrt Közbeszerzési együttműködő partnerünk a Magyar Közbeszerzési és Elektronikus Beszerzési Zrt.
www.mkeb-zrt.hu



„Készült a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács támogatásával”