Falukrónika

Több állatlelet (mamut, ősmedve) utal Babócsa vidékének őstörténetére, a réz- és bronzkori települések és temetők maradványai pedig arról tesznek bizonyságot, hogy a "kezdetektől" lakott hely volt. Persze ezeken kívül több római és népvándorláskori (például avar kori), valamint más leletek is előkerültek. Ezek a tárgyak legtöbb esetben a helybéliek sok évtizedes gyűjtőmunkája során jutottak a felszínre, s a Helytörténeti Gyűjteményünkben őriztük meg e fontos értékeket. Arató Béla és Vezér Dezső viszont még külön, gyakori leletbejelentésükkel is segítették a faluban és a környékén az ottani középkor feltárásával kapcsolatban folytatott szakszerű régészeti kutatásokat. A honfoglaló magyarok közül valószínűleg Bulcsú vezér egyik őse, Bogát rex, azaz fejedelem jutott el először e vidékre, s az ő népe találkozott a Babócsa környékén élő avar és kisebb részben szláv népességgel. A X. század vége felé került át az Árpádok Tarhos ágához a somogyi terület, majd Koppányé lett. A lázadó vezér halála után birtokainak egy részét István király magának, illetve a királynénak sajátította ki, másutt hű embereit telepítette le. Babócsa például-több somogyi birtokkal együtt- a Tibold nemzetségé lett, és itt alakult ki a német eredetű nemzetség birtokközpontja. A Rinya bal partján állhatott az úgynevezett Motte típusú kis földvár, amit még a török korban is használtak, de a folyó melletti mocsaras területen több átkelőhely is volt. Őrzésük a Koppány leverésében aktívan részt vevő Tiboldok fegyvereseinek volt a feladata. Errefelé egyébként már a római korban is hadiutak vezettek, s feltehetően ezek "nyomvonalát" követték a későbbi századokban. Ugyancsak a Rinya bal partján állt egy másik, az úgynevezett Motte kis várnál jóval nagyobb vár is, amelynek a helyén épült fel későbbi úgynevezett "Török-vár", melynek maradványai ma is láthatók. A Török-vár helyén lévő földvárban lehetett a Tibold nemzetség XI-XIII. századi erődített udvarháza, amelynek védelmét, egyfajta elővárként a Motte (vagy "33-as domb") kis vára látta el. A folyó jobb partján található - a már ugyancsak említett Basa-kert vagy Nárciszos, amelyben a Tibold nemzetség temetkező helye, a kegyúri bencés apátsága, valamint a falu, majd mezőváros működött.

Ennek megerődítése csupán a XIV. századtól történt meg. A megye legnagyobb alapterületű (4,6 ha) föld, majd palánkvára csak a XIV-XVII. században működött. (Link.Várak) A legelőször 1193-ban Boboucha-ként említett Babócsa településen belül és a környékén is szép számban voltak mára már ismeretlen települések és épületek. Ezeket tisztázták a dr. Magyar Kálmán által 1979-1984 között folytatott különböző ásatások (Ld. térkép). Olyan falvak, temetkezési helyek is voltak, amelyekben egykor a királyt kiszolgáló népek laktak, sőt vasolvasztó helyekre is bukkantak többfelé. A Tibold nemzetség Babócsán birtokos leszármazottait talán Babócsaiaknak is nevezték, ám a XIV. század közepére, 1369-tájára a Tibold nemzetségnek minden itteni birtoklása megszűnt. Egy 1248-ból származó oklevél említi már Babócsa plébániaegyházát. Viszont csak az 1348-ban kelt oklevél emlékezik meg a Szent Miklós tiszteletére emelt Benedek-rendi apátságról, melynek alapítása vélhetően jóval korábbi időpontra tehető. A régészeti kutatások feltártak több temetővel rendelkező templomos helyet is, amelyek a XVI-XVII. századi végvári harcok idején semmisülhettek meg. A falu mellett 1455-ben még egy Kis-Babócsa nevű falu is létezett. Babócsa várai, mezővárosa és egyházai nagyon jelentős középkori település képét mutatják. A XV. századra Somogy legfontosabb útcsomópontja lett. A Dráva északi partján Stájerországba vezető és a Dráván át északról délre, Verőcére irányuló utak kereszteződésénél feküdt. Nem véletlen tehát, hogy a Marczali család Verőcéről ide helyezte át birtokközpontját. A XV. század végétől örökösödés révén a Báthoriak kezébe került az egész birtok, s központjuknak ők is Babócsát tették meg, ahol 1495-ben II. Ulászló királyt fogadta György főispán. Ekkoriban alakult ki az igazi várközpont, körülötte a mezőváros és több templom, település együttese, amely 1531-ig főispáni székhely, s így megyeközpont is lett. A mohácsi csatából élve kikerült három Báthori testvér: III. István, II. András és I. György az ország és somogyi birtokainak védelmében küzdhetett már a törökkel is. III.Báthori András (Bonaventura), Babócsa későbbi ura is hamarosan saját várából nézett farkasszemet a törökkel.

A vár 1555-ben került először oszmán kézre. A végvári háborúk során Babócsa néhányszor még magyar kézben volt, ám csaknem százharminc éven át a török birtokolta, s csak 1686-ban Bádeni Lajos seregeinek közeledtével hagyta azt el. (Link. Várak)

A török korból gazdag emlékanyagot tárt fel a megyei múzeum régésze dr. Magyar Kálmán, közöttük a Basa-kert földvárában a Tibold nemzetség kegyúri bencés apátságának raktárként használt maradványait, a melléje épült török gőzfürdőt, egy palotát kerttel, a gótikus templom ugyancsak raktárrá átalakított épületét, a korabeli egyszerűbb és rangosabb épületek maradványait, egy kerámiaégető kemencét és az ottani mindennapi élet több ezer darabra tehető különböző tárgyait. A hódoltság, a végvári háborúskodás prédálásai, pusztításai kimerítették Babócsát. A megfogyatkozott magyar lakosság helyébe horvát, német, török, rác, tót és cigány népességet telepítettek. Még a múlt században is a magyar anyanyelvűek voltak kisebbségben. 1715-re már újra a megye mezővárosai közé került a település, és a század elején a Szalay-család volt a birtokosa. 1713-ban III. Károly Rindsmaul grófnénak adományozta, végül a Somssich család kezébe került, melynek még a XX. század elején is nagyobb birtoka volt Babócsa határában. A múlt század elején két kastélyt is építettek, az egyik a háború során vált romossá, ma fogorvosi rendelő és szolgálati lakás van a helyén, a kisebb kastély pedig a mai körjegyzőségi hivatal helyén állt. A XIX. század első felében járási székhely volt a község, lakóinak száma megközelítette az 1800 főt. Többször leégett egy-egy falurész, az 1878-as tűzvésznek például ötven ház esett áldozatul. 1868-ban adták át a megye második vasútvonalát, a Murakeresztúr-Barcs közötti szárnyat, s ez elősegítette a kereskedelem fellendülését.
A gazdasági élet megélénkülésével jelentősen gyarapodott a lakosság, századunk első évtizedeiben elérte a 2800-2900 főt, majd a második világháborút követően kezdett megfogyatkozni.

Széles ipari skála jellemezte, a legnagyobb vállalkozás 6-10 munkást foglalkoztatott, ám a mesterek többsége segéd nélküli műhelyben dolgozott. Megalakult a hitel- és a fogyasztási szövetkezet, létrejött a polgári olvasókör. Megnőtt a házi cselédek száma, már nemcsak az értelmiség, hanem az iparos és kereskedő családok is tartottak háztartási alkalmazottat, megindult egy bizonyos fokú városiasodás. A lakóházak nagy része kőből és téglából készült. A lakosság 13 százaléka az uradalmakban - Halastópusztán, Lókapusztán és Újmajorban - lakott, ők alkották a gazdasági cselédséget. Az erőteljesen fejlődő községből az első világégés 114 áldozatot követelt a hadba vonulók közül, a második világháború már a polgári lakosságot sem kímélte. A falu határában húzódott a front, sok épület s az állatállomány közel hetven százaléka elpusztult. 1945 után kisajátították a nagybirtokokat, s kiosztottak 2040 hold földet.

Az újjáépítést követő évtizedek jelentősen megváltoztatták a falu arculatát, új intézmények, modern lakóházakból álló utcasorok épültek. Minden lakásba bevezették az ivóvizet, a villanyt és a gázt, valamennyi utca burkolt járdával és úttal rendelkezik. A régebbi épületeket az önkormányzat az anyagi lehetőségeihez mérten újítja fel. A községben van művelődési ház, sportpálya és az iskolában tornacsarnok.

Az első termelőszövetkezeti csoport 1949-ben alakult meg, ám a tartósabb szerveződésre tíz évvel később került sor. Először Új Világ, majd az 1975-ös bolhói tsz-szel történt egyesülés után Határőr néven működött a közös gazdaság. Működési területe 5593 hektár, és négy falu Babócsa, Bolhó, Somogyaracs, Rinyaújnép - határában és a Dráva mentén található szántó, gyep és erdő alkotja. A tsz tagjai közül 370 nyugdíjas, a 200 millió forintot meghaladó vagyont 145 aktív dolgozó működteti. A rendszerváltás még nem hozott különösebb átalakulást, megmaradt a szövetkezet. Bevételük az utóbbi húsz évben ötszörösére növekedett, alaptevékenységük a növénytermesztés és az állattenyésztés, de a gazdák számára mezőgazdasági szolgáltatásokat is nyújtanak.

Egyforma arányban termesztenek kukoricát, gabonát és ipari növényeket, emellett bioterményekkel is foglalkoznak 500 hektáron. Termésük meghaladja az országos átlagot, a műszaki hátteret korszerű géppark biztosítja. 270 tehenet tartanak, valamint 210 anyasertést, melynek felnevelt szaporulatát értékesítik.

Az oktatás múltja több évszázadra nyúlik vissza Babócsán, először ugyanis a Benedek-rendi szerzetesek alapítottak már az Árpád-kortól kolostori iskolát. Valószínűleg ebben az időben jött létre a plébániai iskola is, amely később átalakult mezővárosi kisiskolává. A római katolikus népiskola alapításának éve 1721, ötven évig az iskolamester szobája volt a tanterem. Először fából, majd 1858-ban téglából épült. Századunk elején vált négy tanerőssé az iskola, s ekkor került oda az első tanítónő is. A tanulók többsége magyar és horvát nyelven egyaránt beszélt. 1946-ban vették birtokba tanítás céljára a Prinke-kastélyt, melyet tíz évvel később jelentősen átalakítottak. 1983-ban készült el az új, 13 tantermes oktatási intézmény, melyben már helyet kapott egy 300 adagos konyha és étterem is. Technikai felszereltsége jó, nagy tornaterme a község sportkedvelőit is kiszolgálja, könyvtárában a kötetek száma megközelíti a hétezret. Ötven éve működik a községben óvoda, amely a szomszédos települések gyermekeit is fogadja, ám a gyermekek csaknem fele többszörösen hátrányos helyzetű.

A történelmi emlékekben oly gazdag település szívesen látja vendégeit. 1995-ben alakult meg a Babócsáért Egyesület, melynek célja a község kulturális értékeinek, történelmi emlékeinek megmentése, bemutatása, a néphagyományok ápolásának ösztönzése, a földrajzi adottságok kihasználásával a falusi turizmus fejlesztése. Együttműködnek az önkormányzattal, a cigányszervezettel és más civil kezdeményezésekkel. 1990-ben dr. Magyar Kálmán régész szerkesztésében az önkormányzat monográfiát adott ki Babócsa történelméről.

(Forrás: Babócsa története - szerkesztette dr. Magyar Kálmán, Kaposvár, 1990, valamint Magyar Kálmán-Nováki Gyula: Somogy megye várai a középkortól a kuruc korig-szerkesztette dr. Magyar Kálmán, Kaposvár, 2005.)